Természeti értékek

Természeti értékek

Maga a tó mint természeti érték
Az egyik legenda szerint a Palicsi-tó a Pannon-tenger maradványa, egy másik szerint egy Pál nevű pásztor könnyeiből keletkezett, aki ott legeltette nyáját. A tó régen keletkezett forrásvízből, annak ellenére, hogy a vize nagyobbrészt a völgyet feltöltő csapadékokból származik. A víz összegyűlt a környező területekről, kimosva a nátrium kloridot, és ilyen módon a tó vize sós lett. A szikes jellegét az elmúlt száz évben elvesztette, jelenleg klasszikus síksági tó.

Gyógyhatású fürdőhely
Már a XVIII. század végén ismeretes volt, hogy a tó vize és iszapja gyógyhatású. A szabadkai orvosok 1837-ben fürdő kiépítését javasolták a tóparton. 1845-ben a Fürdőépület mellett, amely néhány kabinból állt, felépült a Nádas vendéglő is. Ez képezte az alapját a későbbi fürdőhelynek és gyógyfürdőnek.

Park
Telepítése még 1840-ben kezdődött. A park ma 19 hektárnyi területen fekszik, és egyedülálló hangulatát a természeti értékek és az építészeti örökség ötvözetének köszönhetjük.